Marseille és Aix-en-Provence

Múlt héten majdnem részt vettünk egy szervezett úton Marseillebe, de nem volt elég jelentkező a fantasztikus szervezés miatt… Sebaj, elmentünk magunktól :-)

Egy szintén Erasmusos magyar lánnyal indultunk Nizzából. Marseillebe van egy külön távolsági busz járat, ami naponta 5-ször jön-megy, ha sok az utas, akkor két busz is indul. Autópályán 3 óra az út, de az egyik busz nem ott megy, és minden településen megáll, mint az átlag magyar távolsági buszok, azzal 4 óra lett volna, így nem azt választottuk. 200 km egyébként.

Rá kellett jönnöm, hogy Franciaországban nem az a kérdés, hogy sztrájk van-e, hanem hogy milyen sztrájk van. Ez elmaradhatatlan része a franciák életének. (Jelenleg 60 év a nyugdíjkorhatár, de fel akarják emelni, mert muszáj az otthonihoz hasonló problémák miatt, de ezt persze az emberek és a szakszervezetek nem akarják, ezért minden héten van valami sztrájk. Nizzában például hetente 1-1,5 napra leáll a helyi tömegközlekedés. Soha ennyire nem vágytam még egy autóra vagy legalább egy biciklire.)

Marseilleben épp olyan sztrájk volt, hogy a helyi buszok ritkábban jártak és a kommunális hulladék-kezelő vállalat munkatársai 2 hete határozatlan időre szabadságra küldték magukat. Igen, ez pontosan azt jelenti, hogy immár több, mint két hete az utcákon gyűlnek és rohadnak (!) a szemétkupacok és nem is seprik össze a szemetet. (Nizza belvárosában hajnalban leseprik és/vagy vízzel lemossák (!) az utcákat. Ez eléggé szükséges, mivel itt nincs a járda és az úttest között füves terület, így a járdán hever a sok kutyapiszok…)

Első dolgunk volt szállást keresni éjszakára. A neten már előre tájékozódtunk és találtunk egy olcsó diákszállót, ami a gmap szerint 10 perc gyaloglásra van a vasútállomástól. Szereztünk egy Marseille belvárosa térképet és elindultunk a diákszállóba. A helyiektől megtudtuk, hogy 3 megállót kell menni villamossal, majd leszállni az Ötödik nemtudommi nevű megállóban, ahol a 6-os buszra szállva kérdezzük meg a sofőrt, hogy hol kell leszálljunk és onnan már csak 7 perc gyalog. Hamar lekerültünk a Marseille belvárosa térképről, de sebaj, a buszból jó volt a kilátás, mert Marseille-ben is vannak dombok és hegyek. A diákszállóról kiderült, hogy épp zárva van és a nyitvatartási ideje max. egy alsó tagozatos diákcsoportnak felel meg. Egyébként sem akartunk ilyen messze lenni a központtól, főleg egy olyan városban, ahol hírhedten rossz a közbiztonság.

Visszabuszoztunk és jött a B terv. Ez a hely tényleg 5 percre volt az állomástól és közel mindenhez, ami nekünk kellett és bár nem volt olcsó, ennél kevesebből nemigen lehet megúszni Franciaországban. Rövid pihenés után találkoztunk még egy magyar lánnyal, Edittel, akit Ada az egyetemről ismer és aki Aix-en-Provence-ban van Erasmussal, ami egy kisváros busszal fél órára Marseilletől.

Elsétáltunk a kikötőbe, nézelődtünk, fotózkodtunk. Elindultunk keresni egy boltot, hogy vegyünk valami kaját. Egy kis utcába befordulva az arab negyedben találtuk magunkat, ahol rajtunk kívül kizárólag férfiak voltak az utcán… Kis arab vegyesboltok (kuszkuszból nagy a választék de alkoholt nem árulnak) társasházak és kávézók váltották egymást. A kávézó előtt ülő pasik mind minket bámultak, mások megy odajöttek, hogy „Bonjour. Where are you from?” úgyhogy hamar visszafordultunk.

Este Ada lakótársainak ismerőseivel találkoztunk, elmentünk egy Irish Pubba, amiből Nizzában rengeteg van, és úgy látszik Marseilleben is, aztán még voltunk egy táncolós helyen, de 6 emberből ritkán tetszik mindnek a zene ezért nem maradtunk sokáig. Legalább volt, aki elkísérjen minket a szállásig. Útközben láttunk egy-két patkányt a szemétkupacoknál, de ez annyira nem volt meglepő.

Másnap felmásztunk egy erődbe a kikötőnél, nézelődtünk, aztán irány Aix-en-Provence. Kiderült, hogy itt is jártam már 3 éve és ez volt az a hely, amit a szökőkutak városának hívnak.

Edit koliszobája kísértetiesen hasonlít az enyémhez, annyi a különbség, hogy van hűtő, és a konyhában van mikró, meg 4 beépített, működő főzőlap, nem pedig 1 rezsó, ami vagy elromlott vagy lenyúlták és mindezért kevesebbet fizet, mint én, dehát én meg tengerparti városban élek bi-bíí. Aixben kevesebb az Erasmusos, és csak egy koli van, így Edit már csomó mindenkit ismer (nem úgy, mint én Nizzában) ami jól jött, mert így tudtunk szerezni felfújható matracot, polifoamot, hálózsákot és egy plusz takarót. Állítólag valamelyik őrült srác 5 haverjával aludt a 9 négyzetméteres szobában, akkor hát 2 vendég nem jelenthet gondot. Tényleg egész jól elfértünk.

Este beszélgettünk a kolisokkal, megismertük Bratkartoffel receptjét illetve hallgattuk, amint egy nagyhangú olasz feminista csaj vitatkozik a női egyenjogúságról meg a poligámiáról egy csendesen mosolygós togói sráccal (nagy élmény volt). Elmentünk bulizni, másnap meg elsétáltunk a belvárosba (vasárnap nincs busz), kávéztunk, nézelődtünk, és már jött is az utolsó busz Nizzába.

Marseillebe régóta szerettem volna már eljutni, mert 3 éve nem sokat láttunk belőle. Akkor megnéztük a kötelező látványosság templomot, ahonnan remek volt a kilátás, most viszont a város hétköznapi arcát láttuk, ami sokkal érdekesebb szerintem. Ha Marseille-t akarjátok képzelni, gondoljatok egy francia városra (4-5 emeletes házak ablaktáblákkal, francia ablakokkal; éttermek, kávézók, utcára kiülős asztalokkal). Nagyvárosról beszélünk, így gondoljatok hozzá hajléktalanokat, kéregetőket meg egyéb rossz arcú alakokat és persze rengeteg autót. Mi pont kifogtuk a szemétkupacokat is, ami közül volt, amelyik kigyulladt, utána még szebb látvány volt… (Még jó, hogy a tűzoltók nem sztrájkoltak.) Van még egy nagy kikötő, délelőtt halpiac működik mellette, ahol összecsukható asztalokon árulják a halat, de lehet bankkártyával fizetni :-) az út másik oldalán meg bevándorlók árulnak napszemüveget, esernyőt, meg mindenféle dolgot. Összességében nem egy olyan varázslatos kis turistaparadicsom, mint Nizza. Leginkább úgy éreztem magam, mintha nem is Európában lennék a kosz, a bűz, a patkányok, meg a sok nyomorban élő ember láttán.

Aix viszont egy szép, tiszta, csendes dél-francia kisváros.



Még több kép:  http://picasaweb.google.com/101492179787824266973?authkey=Gv1sRgCNiS95bror-s-gE

Multikulti angolóra

Külön élmény hallgatni, ahogy például az olaszok franciául beszélnek, de azt is, ahogy néhány francia angolul… Utóbbit nem a francia, hanem az angol órán tapasztaltam, mert angolt is vettem fel, hátha tanulok ott is valami hasznosat.

Lehetett választani többféle csoport közül. Mivel üzleti angolt már 1 évig tanultam, a szakmai kommunikációt választottam (volt más is, ami még jobban érdekelt, de az persze nem indult). Itt prezentációt, előadás tartást gyakorlunk, ami elég hasznosnak tűnik.

A legutóbbi órán az volt a feladat, hogy párokba rendeződve meg kellett tudni két különleges dolgot (tehát nem olyat, hogy 21 éves vagy hogy Nizzában lakik) a másikról és ez alapján kellett őt „eladni” a többieknek 60 másodperc alatt. Sok embernél a származás volt az egyik kuriózum, így tudtam meg, hogy elég multikulti a csoport. Azt hiszem, 15-en vagyunk, ebből 3 Erasmusos: én és két portugál. A franciák közül sokan érkeztek más országból még egészen pici gyerekként és itt nőttek fel: van két afrikai lány nem tudom melyik országból, egy koreai srác, 3 arab lány (az egyik Marokkóból, a másik kettőre nem emlékszem), egy török srác (ő érettségi után jött Nizzába tanulni) és egy lány, akinek a családja vajdasági magyar, de ő már itt nőtt fel. A többieket ugyan nem tudom, de ez már 11 a 15-ből…

Franciaóra

Múlt hét hétfőn kiderült, melyik francia csoportba kerültem, bár azt sajnos nem árulták el, hogy hány pontom lett. Annyit mondtak, hogy keddenként lesznek az órák 16.30-tól a közgázon és nem tudják, melyik teremben. Így múlt hét kedden 16.00-tól 16.40-ig kérdezgettem a portán és különböző irodákban, hogy vajon hol lesz az óra, de mindenhol másik irodába küldtek.

Ezen a héten kedden újra elindultam négy órakor, de szerencsére az egyik irodai dolgozó megsajnált és lejött velem a portára. A portás neki már hajlandó volt elővenni és megnézni a terembeosztásos papírt, de abból nem sok minden derült ki. Majd a hölgy felhívott kb. 30 telefonszámot és mivel ebből csak 3-an vették fel, és ők sem tudtak segíteni, így megállapította, hogy a bölcsész karon (ők szervezik a franciaórát külföldieknek) még rosszabb a helyzet, mint a közgázon. Ezután javasolta, hogy menjek fel a B épület 3. emeletére és nézzem végig az összes termet, hátha megtalálom, amit keresek. Az órát ugyan nem találtam meg, viszont találkoztam még 8 Erasmusossal, akik szintén a franciakurzust keresték, így azért már mégis jobb volt a helyzet. Egyikük kapott egy e-mailt, miszerint az óra az A épület 4. emeletén lesz, de nem fél öttől, hanem fél hattól. Majd kiderült, hogy hattól…

Hatkor végre megérkezett a tanár, és még néhány Erasmusos majd elkezdődött az óra :)

Csak 6 olasz volt (4-en hazamentek, mert nem volt kedvük hatig várni), 3 német, 1 srác, aki Romániában született, de Csehországban él és tanul; 1 lány, aki szlovák, de Csehországban tanul (mellette ültem a szintfelmérőn); még egy szlovák lány és én.

Először egyesével be kellett mutatkozni és a tanár minden mondathoz hozzáfűzött valamit, ami eszébe jutott. Így egyrészt nem volt olyan bemutatkozás ízű a dolog, másrészt a másfél órás szemináriumnak vége lett, mire mindenki sorra került. A tanár egyrészt a hibákat javította ki (ez kicsit kellemetlen, de ebből tanulunk), másrészt hasznos tanácsokkal látott minket el az élet minden területéről, de valahogy mindegyiknek egy volt a lényege. Néhány példa:

-          Mivel sok itt a brit és amerikai turista, a franciák angolul fognak önökkel beszélni, ha hallják, hogy a francia nem az anyanyelvük. Mindig válaszoljanak franciául! Ez nem udvariatlanság, és előbb utóbb a franciák is franciául fognak beszélni és így önök tudják gyakorolni a nyelvet.

-          Nézzenek sokat TV-t (francia adásokat)!

-          Járjanak az egyetemi testnevelésórákra, mert ott franciákkal lehet találkozni és lehet velük beszélni.

-          Miután hazamentek, ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy gyakorolják a franciát, hogy nehogy elfelejtsék!

Összességében a franciaóra nem volt nehéz, de hasznos volt és azért is örültem neki, mert végre megismertem néhány közgázos Erasmusost, így remélem nem kell többé egyedül üldögélnem az előadásokon.

Francia nyelvi szintfelmérő

Azt eddig is tudtam, hogy a hétköznapi francia nyelv nagy részét megértem, feltéve, ha hangosan és érthetően mondják. A kellemes és megnyugtató meglepetés az volt, hogy engem is megértenek és csak kevesen ajánlják fel, hogy beszéljünk inkább angolul.

Az önbizalmam akkor kezdett nőni, amikor hallottam más Erasmusokat franciául beszélni. Vannak, akik jól tudnak, de többen csak angolul hajlandóak megszólalni…

Az itteni ügyintézést jól jellemzi az az email, amit pénteken kaptam. „Azoknak, akik nem kapták meg a nyelvtanfolyami jelentkezési lapot…” (Milyen lapot? Milyen nyelvtanfolyam? Én nem kaptam semmit… És miért nem mondta a koordinátor, amikor ott voltam az irodájában?) „Akit érdekel a 15 órás tanfolyam, SÜRGŐSEN küldje vissza kitöltve a mellékelt jelentkezési lapot, minél hamarabb, de 18-adikáig, péntekig mindenképpen” (18-adika az szombat, akkor most mi a határidő?) „Szintfelmérő 20-án, hétfőn, 18 órától a bölcsész karon, a 69-es teremben” (20-a tényleg hétfő, ezt nem írták el szerencsére)

A szintfelmérő annyira vicces volt, hogy ezt Veletek is meg kell osztanom.

Amikor kiosztották a feladatlapokat, a mellettem ülő szlovák lány (aki Csehországban jár egyetemre és ért franciául, de csak angolul hajlandó megszólalni) kétségbeesetten felkiáltott: Oh no! Open questions! (Jaj ne! Kifejtős kérdések!)

Két feladat volt: az első egy párbeszéd (természetesen franciául), amelyből néhány helyen hiányoztak az elöljárószavak és az igék végződései, ezeket kellett pótolni. Megpróbálok egy kis ízelítőt adni belőle magyarul.

- Szia! Juan _____. És téged hogy hívnak?

- Az én nev___ Patrick. Ír _____. És te ___ jöttél?

- Én spanyol vagyok.

- Sok barátod van itt Nizzá___?

- Még nem, hiszen még csak 3 nap__ érkeztem.

- Lehetünk barátok, nagyon szimpatikus ___. (Micsoda szöveg :D )

- Holnap mikor vannak óráid?

- 9___ 12___ és 13:30___ 16:30___.

- ______ (Ragozd a menni igét!) el együtt az egyetemi menzá__ ebédelni, aztán igyunk meg ___ kávét!

- Rendben. Megad___ a telefonszámodat, hogy fel ______ hívni? (Ragozd a tudni igét!)

- Igen. Felír__ erre a papírra a címem__ együtt, hogy nehogy elfelejt__.

Amint látjátok, azért a végére beraktak néhány nyelvtani finomságot, de sokkal könnyebb volt, mint amire számítottam. Aki ezt sem tudja, az hogy akar januárban vizsgázni az egyetemen?

A második feladat a rettegett kifejtős kérdések voltak. Csak az egész mondatokért járt pont. Ilyenekre kellett 1-3 mondattal válaszolni:

Hány éves vagy?

Milyen állampolgár vagy?

Írd le, hogy nézel ki! (magasság, szemed színe, hajad színe, öltözködés)

Miket szoktál csinálni? (tanulmányok, hobby, sport)

Milyen terveid vannak erre az évre?

Írd le, milyen volt megérkezni Nizzába! (időjárás, mit éreztél, stb.)

Miket tervezel a következő 5 évre? (tanulmányok, munka, egyéb tervek)

Azért itt is fokozatosan nehezedtek a kérdések, de annyira nem izzasztottak meg… Kíváncsi leszek, másoknak hogy sikerült, meg az egész tanfolyamra. Remélem lesz haladó csoport :D

A társaság

Arra számítottam, hogy az első egy-két hét magányosan telik majd, de nem így történt.

Amint Budapesten felszálltam a buszra, az előttem ülő lányról kiderült, hogy ő is magyar és ő is Nizzába jön tanulni Erasmussal és abban a koliban fog lakni, amelyik 10 perc gyaloglásra van az enyémtől. Vele szoktam találkozni, és azzal a csajjal, akiről kiderült, hogy nem is francia, hanem togói, de tíz éve Párizsba költöztek, aztán Debrecenbe jött egyetemre és az angol képzésben tanul közgázt. Volt a buszon még egy lány, akivel meg ugyanabban a koliban lakunk, de őt ritkán szoktam látni. A koliban már megismerkedtem pár franciával, az egyik srác pont közgázt tanul és pont harmadéves, mint én és két „közgázos-erasmusossal”: egy szlovák lánnyal, aki Csehországból jött meg egy olasz sráccal.

Pénteken volt egy facebookon szervezett „első Erasmusos találkozó”. Én kb. 8 emberre számítottam, ehelyett 88-an voltunk. :) Ez annyira sok, hogy nem is tudtam mindenkivel beszélni, bár nem mindenki volt erasmusos: eljött pár francia is. Lehet, hogy ők voltak a szervezők… Tőlük tudtam meg, hogy az ánizslikőr márpedig Nizza ősi itala és itt már sokkal régebb óta készítik és fogyasztják, mint Görögországban (ahol ouzo a neve) vagy Törökországban (ahol rakinak hívják) vagy egyéb helyeken a Földközi-tenger mentén. Persze az említett országokban nem így tartják, és mindenütt nemzeti kincsként tekintenek erre a medvecukorra vagy negróra emlékeztető ízű, átlátszó italra, ami hazánkban már annál kevésbé népszerű…

Az emberekre visszatérve: sokan jöttek Németországból, velük az anyanyelvükön beszélgettem :) ; többen voltak Olaszországból, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Magyarországról is J viszont egy görög srác szomorúan mesélte, hogy Görögországból ő jött egyedül és neki olyan rossz, bezzeg nekünk milyen jó.

A tengerpart

A kolitól 20-30 perc lefelé sétálás választ el a tengertől. A part mentén több kilométeren keresztül járda és bicikliút van, ahonnan egy emeletnyit kell lépcsőn lemenni a vízhez.

A part kavicsos, nagy, kerek, szürke kavicsokkal, amin mezítláb gyalogolni igen kényelmetlen, de biztosan egészséges. A part és a víz is nagyon tiszta: csak kavics van ott és víz. Nincs se szemét, se növény. Az a rész, ahol én voltam, nem pancsolni való: 5 lépés után nem ér le az ember lába. A vizet olyan 19-20 fokosra tippelem. Gyönyörű a tenger. Legalább hatféle árnyalatát lehet megkülönböztetni a kék színnek. A hullámok néha csak akkorák, mint a Balatonon egy szeles napon, de néha 60 centi magasak.

Érdekes, hogy nem voltak sokan a parton, bár eloszik a tömeg egy ilyen hosszú szakaszon. Itt az emberek nemigen foglalkoznak vele, hogy mások mit gondolnak róluk: az ősz hajú bácsik széttárt lábakkal barnítják a belső combjukat.

Nizza egy kisebb öbölben van: olyan a part, mint 1 nagy C betű, amelynek egyik száránál a kikötő van, másiknál a reptér. (Középen meg a palackpostákat fogadják :D na jó, csak viccelek…) Vasárnap délután 10 percenként érkeztek a repülők és két hatalmas hajó is feltűnt, majd eltűnt a horizonton.

A koli

A koli a hegyoldalon található, fél óra gyaloglásra tőle már vannak szupermarketek és egyéb boltok, illetve a tenger is kb. fél óra séta. A belváros szintén fél óra de busszal. 

Az új hobby sportom a gyalog bevásárlás: bemelegítésképpen üres hátizsákkal és szatyrokkal elsétálok a boltba. A kézi bevásárlókosárba nem rakok több dolgot annál, mint amennyit el bírok cipelni, majd a telepakolt táskával, szatyrokkal irány felfelé! Az első utca valamivel meredekebb, mint amiket eddig Budán láttam, csodálkozom is, hogy nem gurulnak le a parkoló autók. Ezután egy kevésbé meredek szakasz következik, majd a végén ismét olyan meredek, hogy a biciklisek lassabban haladnak mint én gyalog, persze van aki feladja és tolja inkább. Ekkor a koli parkolójába érkezem, ahonnan már csak 92 lépcső megmászása választ el a bejárattól… Közben vannak pihenők, de ennél is nagyobb szerencse, hogy a szobám a bejárattal egy szinten található, ami az ablakomból nézve az első emelet, de a másik oldalról a harmadik szint magassága. Nagy élmény ez egy debreceni lánynak! Persze amikor kb. 50 kg cuccot kellett (volna) a lépcsőkön felvinnem 2 bőrönd és egy hátizsák formájában, annak a fele sem volt tréfa. Szerencsére itt az emberek segítőkészek, így egy fiú felvitte a nehezebbik bőröndöt, egy másik félúttól a másikat.

A szobám bár nem nagy, jól el lehet benne férni. Az ágy kényelmes, van szekrény, sok polc, külön hideg- és melegvizes csap, ilyet egy ismerősöm még csak múzeumban látott. Van egy törölközőtartó (ami csak a kéztörlőt bírja el, a nagy törölköző alatt leszakad), egy „fogas” (egy porcelán kampó), pici éjjeli szekrény, nagy íróasztal (némelyik pesti koliban ez luxus, így örülök neki), egy műanyag szék, egy kárpitozott szék és három lámpa. Van egy tábla is, de nem tudom, minek: ha valamit kirakok a falra, csak tisztább lesz. 

A szobámnál sokkal gázabb a „konyhácska” (konyhának nem is lehet nevezni)… Emeletenként egy van és megtalálható benne 1 asztal, pár szék, 1 nagy mosogató és jobb esetben 1 rezsó 1 db főzőlappal. A jobb esetben azt jelenti, hogy az én szárnyamban az én emeletemen pont nincs konyha, eggyel lejjebb nem működik a rezsó, az elsőn igen, de az eddig mindig foglalt volt, a másodikon nincs rezsó, mert valaki lenyúlta vagy elromlott, a harmadikon pedig van és működik, azt szoktam használni. Illetve eddig azt használtam, de ma eltűnt az összes rezsó. Remélem, visszahozzák… Hűtő sem a szobámban, sem a konyhában nincs és persze mikró sincs. A franciák nem is igénylik, hogy konyha legyen a koliban, inkább esznek étteremben. Végül is potom 1800 Ft-ért már kapsz egy gyrost vagy 2000-ért pizzát, 3200-ért pedig komplett ebédet. A jó hír, hogy az egyetemi menzán 3 euró a menü, mert az állam támogatja. Amúgy az is 7 euró lenne kb. A boltban viszont csak egy árnyalattal drágábbak a kaják, mint otthon. Van viszont csomó újdonság és exoticus zöldség. 

A kolira visszatérve meg kell említeni a vizes blokkot is. Emeletenként van 1 mosdó 4 WC-vel, amiből 2-t lehet is használni. A fertőzések elkerülése érdekében nincs WC papír tartó és WC ülőke sem, kézmosó meg minek, úgyis van a szobákban. A zuhanyzóban 4 zátható ajtajú fülkéből szintén 2 használható. Ennek ellenére még sosem kellett sorban állnom. Egyébként a WC és a zuhanyzó is koedukált, de be lehet zárni az ajtaját belülről.

Láttam felújított kolit is, de annak is megvannak a maga hátrányai. Csütörtökön rovarirtás lesz, bár én eddig csak 1 pókot és 2 szúnyogot láttam, de nem árt az.

Hivatalos macerák

Ahhoz, hogy a koliban egyátalán szóba álljanak velem, el kellett menjek egy központi irodába, ahol az adminisztrátor nagyon kedves és segítőkész, de egyedül van. Több, mint 2 óra sorban állás/ülés után 10 perc papírmunka következett, majd elküldött bankszámlát nyitni. Mivel olyan bankba mentem, amelyiknek szerződése van ezzel a kolis irodával, kaptam 70 eurót a számlámra, ebből kitelt a 65 eurós lakásbiztosítás, amit a koliszobára kellett kötni…

Visszacaplattam az irodába, majd végre eljutottam a koliba. Újabb sorban állás és 350 euró kifizetése után megkaptam a szobám kulcsát :)

Utazás

2010. 09. 07. 22:15 Népligeti Buszpályaudvar, Budapest

Tisztelt Utasaink! Járat indul Mucsajröcsögére 22 óra 20 perckor a 6-os kocsiállásról.

Tisztelt Utasaink! Járat indul Bugyira 22 óra 35 perckor a 8-as kocsiállásról.

Tisztelt Utasaink! Nemzetközi járat indul Montpellierbe 23 órakor az 5-ös kocsiállásról.

Sok apró különbséget fedeztem fel az utazási irodában kapott információk és a valóság között, de végül is mind kellemes meglepetés volt. A román sofőrök például nem foglalkoztak vele, hogy mekkora a bőröndöm, csak annyit kérdeztek, hogy: „Nice?”. Félútig egyébként jól titkolták, hogy bármilyen idegen nyelvet is beszélnének. Aztán egy hölgyet otthagytunk egy benzinkútnál, mert nem jött vissza időben, majd miután visszamentünk érte, angolul és franciául is elmondták neki, hogy „Én mindig mondok 15 perc. Ez idő mindenkinek! Nekünk van egy időbeosztásunk. 15 perc után még mondok 10 perc. Ha nem tartjuk be az időbeosztást…”.

Az út legnagyobb részében felváltva esett, zuhogott, szemerkélt illetve ömlött az eső.

Eközben állandóan SMS hangok hallatszottak: a telefontársaságok üdvözöltek minket minden új országban, hálózaton, stb. Már itt gyanús kezdett lenni, hogy Szlovákia, Ausztria helyett Horvátországban és Szlovéniában köszöntöttek, de végül is ez rövidebb út volt, mint a terv szerinti.

Majd kisütött a nap és balra a tenger, jobbra az Alpok látszottak, völgyhidak és alagutak váltották egymást.

Este 9 helyett délután fél 5-kor érkeztünk Nizzába, így bőven volt idő lepakolni az ideiglenes szálláson, megnézni a tengert és aludni. A hotel felé menet még én kértem segítséget, de visszafelé már útbaigazítottam egy turistát…